Argentina
- Aconcagua
- Chile
2003.01-02.
Avagy az Istenek Pártfogoltjai
Bakó Barna (Barni)
Maku László
2003.01.19.
Hihetetlen, de legalább 6 ember ajánlotta fel szolgálatát
a reptérre szállításhoz anélkül,
hogy kértem volna. Úgy látszik nagyon szeretnének
megszabadulni tõlem, de nem adom könnyen…
A repülõ este 7-kor indult, de mi már 5-kor ott izzadtunk
bakancsban, két polár + kabátban és izgultunk
a csomagok miatt, mert 22kg körül voltak 20 helyett. A mérleges
néninek szeme sem rebben, nem hogy büntetést szabott
volna ki, nyugodtan tömhettük volna még. Tulajdonképpen
mindkettõnknek elsõ repülése volt, bár
én már 15 éve repültem, de ki emlékszik
arra! Így izgatottan vártuk a felszállást,
ami tényleg nagy élmény volt abban a kis Lufthansa…………….
gépben. Frankfurba pontosan érkeztünk Amint beléptünk
a váróba, Barna rögtön elérzékenyült
a népek sokféleségén, de fõleg az indiánokat
meglátva:
-„Te! Fantasztikusak ezek az emberek! Horgas orruk, lapos homlokuk,
barna bõrük…! És ezek a nõk! Hmmm…!”
Másfél óra múlva már a Boing 747-es
õrült ménese dübörgött alattunk, majd
hatalmas vágtával vetette magát a fellegek közé.
13 óra utazás a zötyögõs légi autópályán
és helyi ido szerint 9.30-kor kiszállítottak minket
Buenos Airesben, hogy egy kicsit rendbe szedjék az új beszállóknak
a repülõt. Éppen esõ után érkeztünk,
egészen kellemes idõ volt kinn, alig 25 C. A harmadik felszálláshoz
már egészen jól akklimatizálódtunk,
már nem akartak kiesni a töméseim. A reptér
nagyon színes képet mutatott, sok légi társaság
képviseltette magát: ALITALIA, AIRFRANCE, LANCHILE, SWISSAIR,
MARTINAIR, LUFTHANSA, … Az égi látvány viszont
már nem volt ily tarka. Buenos Aires házait elhagyva még
nagy mezõgazdasági területeket láttunk hosszú,
tökéletesen egyenes (10-20 km) utakkal felszabdalva, de aztán
elértük az Andok szürke, kies hegyeit. Nagyon fiatal
vulkanikus hegység, mert semmi talaja nincs. Chilébe átérve
ugyan voltak zöld, mûvelt földek, de a vidéket
sárga, kopár kúpok uralták. Ezeken terveztük
mi az akklimatizációt?! Néztünk egymásra
és gondolkodóba estünk.
Santiago
Percre pontosan érkeztünk 11.30-kor és megint jött
az izgulás, mert még a repülõn kitöltettek
velünk egy papirost, miszerint nem hozunk be semmiféle állati
és növényi eredetû élelmiszert és
vakcinákat. Persze ott lapult zsákunkban pár zacskó
smack, levespor, tejpor, de szerencsére a vámosokat nem
izgatta, nem foglalkoztak velünk.
Ahogy kiléptünk a vámtól, mint romlott húst
a legyek, elleptek minket a taxisok:
-„Mr! Mr! Olcsó taxi, olcsó szállás!”
-„Mennyi a taxi?”
-„Csak 10 dollár a központig, ahová akarod!”
-„Mennyi?! Ááááá!Az sok.”
-„Nem sok! Nem sok! Legolcsóbb taxi! Házhoz viszlek,
a busztól sokat kell cipekedni! Mennyit ér Neked?”
-„4 dollár kettõnknek?”
-„Áááá! Az lehetetlen. A busz is drágább!”
-„Jó, akkor is buszozunk.”
-„Akkor olcsó szállás. De oda viszlek! Csak
10 dollár a szállás ingyen internettel, szép
hely!”
-„10 dollár?!? Mi tudunk 5-ér is.”
-„5 dollár? Melyik az? Az Indiana? Oda ne menj! Az veszélyes,
rossz hely! Ez kényelmes, olcsó, odaviszlek!”
-„Kösz. Elbuszozunk az Indianaba.”- csak tudnánk
hogyan csináljuk… Fogalmunk sem volt mit tegyünk –
mint utazásunk során végig. Egyetlen infónk
Markos Hubától volt, hogy a reptéri épület
3. emeletén van egy információs iroda és ott
adnak Santiago térképet.. Sikerült is megtalálnunk
és szerencsés esetben még Chile térképet
is adnak, de persze most elfogyott mindkettõ. Lementünk az
elsõ emeletre, kimentünk és megkerestük a CENTRO
feliratú buszt, ami 1200 pesoér bevitt minket a Heros metrómegállóig
(ez a busz végállomása). 10 dollárt váltottunk
be a reptéren –mivel a városban jobban váltanak-,
így maradt pénzünk metrójegyre is (290 peso).
A lábcsíptetõs rendszert alkalmazzák, jegyet
bedugni és forgathatsz! Elmentünk a Santa Ana megállóig,
ahol szokásos tanácstalanságunkat látva odajött
egy csodaszép nõ (mint itt az összes nõ) és
kérdezte hová megyünk. Persze csak spanyolul beszélt,
de a térképet mutatva irányba igazított minket
és vidám „Csaó!-t intettünk egymásnak.
Zuhogó esoben alig ¼-ed óra alatt sikerült rátalálnunk
a Hotel Indiana kékre festett épületére a Roses
14… szám alatt. Kicsit félve léptünk be,
de mikor bent a repülõrõl ismerõs arcokat pillantottunk
meg, megnyugodtunk, jó helyen járunk. Mintha egy szenthelyre
tértünk volna be, a mennyezetrõl hatalmas csillár
lógott, tarka-barka falak, szõnyegek, a falon szentképek
s vidám fiatalok fotói. Megint elbizonytalanodtunk, de a
3000 peso/fõ hallatán rögtön tudtuk hol alszunk
ma éjszaka (1Ft ~ 3 peso). Dollárt nem fogadtak el, így
hát a fizetés vásárlás és pénzváltás
utánra maradt. A hoteltol 20 méterre volt egy hegymászó
bolt szeru, ott meg is vettük a gázpalackokat (230g-os) 1700
peso/db áron. Csak csavaros vagy kiszúrós gázuk
volt. Aztán a Rosa utcán tovább haladva a sétáló
utca sarkán lévõ bevásárló központ
alagsorában váltottunk pénzt, majd mégtovább
haladva egy nagy élelmiszerboltban bevásároltunk
sok-sok kaját (10-12 napra). A boltot húsügyileg éppen
kifosztották, csak nyers húsok voltak. Csoki alig, májkrém,
vagdalthús egyáltalán nem volt, csak halkonzervek.
Más minden kapható: tejpor, levespor, italporok, üdítok,
kekszek, lekvárok, tészták, stb.. Áraik nem
rosszak, hasonlóak az itthoniakhoz. Visszatérve a hotelbe
1000 peso/óra áron neteztünk (üzentünk haza)
egy kicsit, megvacsoráztunk egy sült csirkét és
elmentünk megnézni a mendózai buszok indulását
egy izraeli vagy spanyol vagy milyen gyerek tanácsai szerint a
…………. Metróállomáshoz. Szerencsére
gyalog próbálkoztunk és teljesen véletlenül
belebotlottunk a Los Heros Bus Center-be, ahonnan napi 3 busz indul Mendozaba:
6.00, 9.30, 22.30. Puente del Inca 8000 peso, Mendoza 9000 peso. Azért
még átmentünk a másik, a központi buszállomásra,
de onnan nem találtunk buszokat P. d. Incaba. Visszasétáltunk
szállásunkra, de a város továbbra sem mutatta
meg szép arcár, mintha Bp. lepukkant kobányai részén
jártunk volna. Éjfél volt mire álomra hajtottuk
fejünket a lópokrócokon ablaktalan, fülledt szobánkban.
2003.01.21.
Reggel nagy cipekedések árán a taxit megspórolva
gyalog mentünk a buszhoz. A jegyet a terem végében
kellett megvenni és aztán figyelhettük a FENIX buszt,
nehogy lekéssük. A buszon WC, italfelszolgálás
és ágyként használható ülések
voltak, de kellett is az 5 órás úthoz. Buszosunk
a Párizs-Dakarra készülhetett, úgy nyomta a
gázt. Személyautók, tankerek mellett húztunk
el a korlát nélküli meredek szerpentineken. Inkább
aludtunk.
A chilei határon mindenki leszállt és bement egy
nagy épületbe, ahol kezelték papírjainkat, majd
továbbengedtek. Próbáltuk pénzt váltani,
de a buszos hajtott minket mondván, hogy P. d. Incaban jobban tudunk
váltani. (No ott nem tudtunk váltani.) Az Argentin határon
sorba állítottak minket csomagjainkkal –már
a géppuskást vártuk…- és elkezdett aprólékosan
átkutatni mindent egy csodaszép lány. Mellettünk
egy néni kiskanalával szélsebesen lapátolta
magába 4 db-os joghurtját, mosolyogva néztük,
de aztán eszünkbe jutott a zsákokban lapuló
2 füstölt hús. Szerencsére a sor végén
álltunk, s nem jutottak el hozzánk… Tovább
engedték a buszt.
10-15 perc múlva megállt a busz valami kis tanya mellett:
-„Puente del Inca!”- kiáltotta kalauzunk, kidobálta
cuccainkat az út szélére és már robogtak
is tovább.
-„Hol a francban vagyunk? Hol van itt a falu?” – tanácstalankodtunk.
Valami nagyobb településre gondoltunk, foleg hogy Huba valami
zöld kertrol is beszélt, ahol sátraztak, meg kenyérsütot,
forró fürdot is említett, de mi csak néhány
bazárt és katonaságot láttunk itt. Egy hatalmas
„kobánya” közepén. Kicsit odébb
pakoltunk és elindultam érdeklodni. A síneken túl
volt is egy épület, ahol 10 peso volt a szállás,
5 peso 1 csomag orzése és 5 peso a sátorhely. Visszamentem
Barnához és látom O már tárgyal egy
helybélivel a csomagok orzésérol, és hogy
holnap itt aludnánk:
-„10 peso a csomagok õrzése.” -mondta a fickó.
-„Ááááá! Az sok. 5!” -alkudott
Barna.
-„Jó, ez a lány majd elvezet titeket a szállásra.”
-egyezett bele elég könnyedén.
Ügyesenalkudott a fiú, és mindig meglepodtem milyen
jól megértette mit is gagyarásznak , hadonásznak
ezek az emberek. Biztos sokat barkóbázik.
Hirtelen Barna megszólalt:
-„Te! Azok szerintem a Román mászók. Mamut
cuccuk van, Everest felirat a ruhán és mintha románul
beszélnének. Megkérdezem.”
És tényleg azok voltak. Sõt! Az Everest csapat vezetoje
volt! Majd hanyatt esett, hogy van itt még Román rajtuk
kívül (Bár Barna sose vallotta magát Románnak!)
és nem tud róla. Sok hasznos információt kaptunk
tole:
- 14-étõl beáll a rosszidõ, nem lesz tovább
esély feljutni (éppen viharos szél tombolt és
szakadt az esõ)
- a szamár csak 50 dollár a normál úton
- kezdetnek jobb a normálút, mert többen is vannak
ha gond van és biztosabban feljutunk a csúcsra. Ha megvolt,
átmehetünk a gleccserre. Kérdés mi a célunk:
mászni vagy csúcsra jutni.
Megfogadtuk szavát.
Elmentünk szállásunkra, ami egy barakk volt, de meleg
kályha és két mosolygós srác fogadott
minket. Egy kis jelbeszéd, mert eddig még csak a santiagoi
taxisok és a hostelesek beszéltek angolul, és indultunk
a buszhoz.
-„No de az hol van és mikor indul?!” –néztünk
össze.
Barna nagy lelkesedéssel minden kisbuszost, nagybuszost és
autóst megkérdezett, stoppolt (én csak álltam
az út szélén pesszimistán), de lassan kiderült,
hogy mégis csak a menetrend szerinti busszal juthatunk le, amibõl
naponta 2 megy le, a miénk a 17 órai lesz. Szerencsére
dollárt is elfogadott a buszos (12 peso/fõ az út)
és 3,5 óra alatt már Mendozaba is értünk.
Mendoza
A buszpályaudvari információs irodában mindenféle
hasznos tanáccsal, információkkal láttak el:
- Aconcagua Permit helye
- Jó Hostelek címe (Le is foglalták nekünk)
- Hegymászóbolt
- Supermarket (Super Merkados)
- Stb.
Mindezt térképen bejelölve kaptuk meg.
Mendoza maga a paradicsom! Minden utca hatalmas fákkal beültetve,
áldásos árnyéka miatt (bár most éppen
jólesett a polár), különféle kövekkel
kirakott járdák, ízléses kertek, szép,
ápolt épületek. Gyönyöru parkok, patakok,
szobrok. Maga a paradicsom!
Itt a fiatalok már sokan beszéltek angolul, Barna érdeklodött
is minden szembe jövo szép lánytól, de így
is kis keresés után találtunk rá a Hostel
Independenciara. Árban alig több az Indianatól, de
állagban… Egy patinás diákszálló
10 perc ingyenes internettel, közel a centrumhoz A bolt alig 10 percre
van tole és 22.30-ig van nyitva, így a bevásárlást
is sikeresen megejtettük, azután elmentünk vacsorázni..
Este 11-kor még nyüzsgött a város. Mindenki az
utcai árusok között sétált, vagy kiültek
az éttermek utcai asztalaihoz. Mi is ezt tettük, de mivel
semmit nem értettünk az étlapokból, valami ismertet
választottunk: pizza (igen meglepodtünk) és szendvicstál
(ebben nem); mindezt 15 pesoer. A szendvics finom volt, de ok pizzát
még nem láttak. Nem volt rossz, csak nem pizza volt. A végén
adtunk 1 peso borravalót, cserébe a lány olyan boldog
-„Csááóó!”-t dobott! Majdnem csókot
nyomott Barna homlokára. Itt nem szokás a borravaló?
Ezt jó tudni.
2003.01.22.
Csúcsdíj: fõidényben, január,
330USD (2006-os adat). Az engedély
14 napra szól.
Reggel 1/2 8-tól volt reggeli: 2 tortita+tea+lekvár és
nekünk kell elmosogatni (késobb kiderült rosszul értelmeztem
az angol feliratot :) tegyük a mosogatóba).
Hmmm!
Félig futva mentünk az Aconcagua belépõt megvenni,
mert naponta 2 busz megy P. del Incaba: 6.00 és 10.45. Természetesen
a város túlfelében volt az iroda, így a 10
perces ügyintézés után taxiba kényszerültünk,
de megérte. Csak 3.60 peso volt a hotelig, onnan még 4 a
buszig. Mivel kevés pesonk maradt, újabb váltásra
kényszerültünk, de gyorsan kiakasztott minket a buszmegállós
váltó. Egy napja még 60 000 chilei peso=290 argentin
peso, most meg 50 000=190. Felháborodásunkra képes
volt azt mondani, hogy változott az árfolyam és vigyorgott.
Sajnos nem volt mit tenni, mert már indult a busz és nem
volt pénzünk jegyre. Bedobtuk a cuccunkat a buszba, ülnénk
fel, de nem engednek. Ismét Barna fejtette meg a probléma
okát: két busz indul ebben az idopontban és ez nem
a miénk, de 15 perc múlva már az ismert utakon robogtunk.
Úgy 1.5 óra utazás után bemondtak valamit
és mindenki leszállt. Ismét tanácstalankodtunk,
de kisegített a szomszéd páros: a másik busszal
megyünk tovább, ez indul vissza Mendozaba. Azon a buszon meg
sofõrt cseréltek, egy alacsony, öregedõ ombre
vette át a vezetést, vagyis próbálta, mert
indulásnál 5ször fulladt le a busz. Szerintem nem ért
le a lába. Aztán belelendült, én még
inkább álomba merültem. Arra ébredtem, hogy
csepeg rám a víz. Éppen valami „trópusi”
viharban haladtunk és pont felettünk ázott be a busz..Egyszer
a bácsika meg is állt, mert nem látott ki. Kicsit
törölgették az ablakot, mozgatták az ablaktörlõket
kívülrõl, majd legyintett és nyomta tovább.
Szerencsére 10 perc múlva megérkeztünk P. del
Inkaba, a hóviharba.
Puente del Inca
Gyorsan elfutottunk szállásunkra, ahol ismét kellemes
meleg fogadott. Szelvényt igazítottunk, elrendeztük
a szamaras cuccokat és vacsorához láttunk. Ekkortájt
érkezett 8 buenos airesi fiatal (párok) és ismét
„csorgathattuk a nyálunkat”. Tényleg nem tudom
hogyan lehet, de itt minden lány csodaszép, aranyos. Aztán
lehet, ha megismernénk oket…
A hóesés eláltával felballagtunk megnézni
az Aconcaguara induló utat, meg szép havas fotókat
készíteni. Visszafelé egy kis adrenalinért
a vasúton jöttünk végig –1981-óta
nem használják, látszik is a hiányos, nagy
kövekkel borított sínpályán. A viadukt
kb. 50-60m magasan ível a rohanó gleccserpatak felett. Néhol
a korlát is labilis volt , sok helyen hiányoztak a deszkák,
ahol is lovagolva araszoltunk végig a síneken –Chaki
Chan sem csinálta volna jobban. Voltak veszélyei tettünknek
de egy helybéli elismerését is kivívtuk, már
megérte. Visszaérve a faluba következhetett napunk
fénypontja, a FÜRDÕZÉS!
 |
A folyó túloldalán egy hévíz kibúvás található, melyre 1817-ben ………….. egy fürdot építtetett sok kis teremmel, fürdõkádakkal. Mára igen lerobban, vagy inkább patinás ? lett. | ||
|
|||
Szállásunkra visszafelé betértünk a pékhez
és másnapra megrendeltünk 4 pani-t (kenyeret), darabját
2.3 pesoért vagy 1 dollárért.
Szállásadó fiúnk azzal fogadott, hogy tud
nekünk szamarat. Át is mentünk a szamarashoz az egyik
lakótárssal, aki tudott nekünk fordítani, és
megegyeztünk : 100 dollár a szamár, holnap 9.30-kor
jön érte, 25-ére felér a cucc az alaptáborba.
Ennyit az 50 dolláros szamárról. Bár annyi
is lehetett volna, mert: ha 1 szamarat veszek, az 100 dollár. Ha
2-t 150, ha 3-at 200 dollár összesen. Mivel 3 szamárhoz
kell 1 vezeto ember, ezért ha valaki 1 szamarat vesz, az 100. Ha
hármat vesz, akkor csak egyszer kell a vezetot megfizetni, utána
már csak a szamár árát fizeti, 50-et. Persze
minket lenyúlt a fickó, mert ha még ketten vettek
1-1 szamarat szintén 100-ért, akkor máris nyert 100
dollárt. Tanulópénz.
Dolgunk végeztével jöhetett a jól megérdemelt
vacsora., finom fottojás. Barna hevesen tiltakozott, mivel nem
bírja a gyomra a fottojásvacsorát, de nehéz
nekem ellenállni, így begyúrt vagy 3-at.
2003.01.23.
Reggel hasfájásra és hányingerre ébredt,
kínlódott szegény, így reggelire természetesen
tojás volt (a tervet tartani kell!!!), csak sült formában.
Míg megsült a 6 tojásos rántotta, körém
gyûltek lakótársaink, már kissé útban
éreztem magam, de megnyugtattak és csak figyeltek tovább.
Reggeli végére kicsit össze is melegedtünk, s
kiderült Barna kutató munkája révén az
egyik lány magyar eredete. Nagyszülei a II. Világháború
után jöttek át Argentinaba, a lányt Móricz
Mariannak hívták, Zsigmond után. Barna már
el is feledte betegségét, vidáman csevegett vele,
ionformációkat gyûjtött patagóniai kirándulásunkhoz,
és persze e-mail címet cseréltek.
Indulás a hegyre
| Puente del Inca | 2900m |
| Confluencia | 3600m |
| Pl. de Mulas | 4300m |
| Pl. Canada | 4900m |
| Nido de Condores | 5300m |
| Berlin | 5800m |
| Independencia | 6100m |
| Aconcagua | 6968m |
| Dátum | Indulóhely | Ind. idő | Teher | Érkez/ind | Érkezési hely | Teher | Érkezési hely | Teher | Érkezési hely |
| 2003.01.23. | Puente del Inca | 12.15 | 16kg -------> | 14.58 | Confluencia | ||||
| 2003.01.24. | Confluencia | 9.35 | 8kg --------> | 12.30 | Pl. Francia | -------> | Confluencia | ||
| 2003.01.25. | Confluencia | 7.50 | 15kg -------> | 12.51 | Pl.de Mulas | ||||
| 2003.01.26. | Pl. de Mulas | 12.05 | 10kg -------> | 14.18/16.05 | Pl. Canada | 5kg -------> | 16.40 Pl. de Mulas | ||
| 2003.01.27. | Pl. de Mulas | 9.41 | 15kg -------> | 11.34 | Pl. Canada | 20kg -------> | 13.37/15.01 Nido | 5kg --------> | Pl. de Mulas 16.30 |
| 2003.01.28. | Pihenőnap | ||||||||
| 2003.01.29. | Pl. de Mulas | 13.00 | 15kg -------> | 15.20 | Pl. Canada | ||||
| 2003.01.30. | Pl. Canada | 11.30 | 15kg -------> | 13.30 | Nido de Condores | ||||
| 2003.01.31. | Nido de Condores | 11.30 | 8kg -------> | 13.10/13.40 | Berlin | 8kg -------> | Nido de Condores | ||
| 2003.02.01. | Nido de Condores | 12.05 | 15kg -------> | 13.45 | Berlin | ||||
| 2003.02.02. | Berlin | 7.40 | 9kg -------> | 14.13/15.31 | Aconcagua | -------> | 17.00 Berlin | ||
| 2003.02.03. | Berlin | 11.35 | 15kg -------> | 12.15/13.30 | Nido de Condores | 22kg -------> | 14.50 Pl. de Mulas |
9.30-kor megérkezett szamaras emberünk, megnézte csomagjainkat,
emelgette, bólogatott, felcímkézte õket és
elvitte. Elszorult gyomorral néztünk utánuk, vajon
látjuk még valaha féltett kincseinket? De már
nem volt mit tenni. 10 perc múlva üzent, hogy ne induljunk
el, felvisznek minket kocsival a parkbelépõ helyig. A csodás
napsütésben, havas hegyek ölelésében ácsorogtunk
egy órája, mikor odafutott egy kiskölyök és
a lejjebb erõsen szerelés alatt álló szamárszállító
kocsira mutogatott, hogy azzal megyünk. Úgy negyed órája
ácsorogtunk már a platón, mikor végre a 4
hengerbõl kettõ aktívan muködésbe lendült
és egyesben elindultunk…volna, ha nem fullad le. Néhány
kalapácsütés nagy hatással volt a motorra, mert
végre tényleg mozgásba lendültünk. 100
méter múlva erõsen köhögõ motorral
az út szélére csorogtunk, a kiskölyök kiugrott
az ablakon, mert az ajtó nem nyílt, elfutott egy nagy kõért,
mert a kézifék sem mûködött és újabb
negyed óra szerelés következett. Még 2 ilyen
akcióval 1 óra alatt tettük meg az 5 kilométeres
utat a parkbelépõig. Ott leadtuk Mendozaban kapott papírjainkat,
cserébe kaptunk 1 számozott nejlonzacskót, mely 100
dollárt ér elvesztése esetén, vagy ha üresen
tér vissza, tele viszont csak baráti kézfogást.
Ezzel utunkra engedtek, szerencsénkre bíztak. 12.15 perckor
kezdtük meg 14 napos vándorutunkat. Bokáig éro
sárban csúszkálva a 30-35 fokos melegben. Természetes
az idojárásnak megfeleloen nekivetkoztünk, lekentük
magunkat 30 faktoros naptejjel reménykedve a reménytelenben,
hogy megvéd minket. Az elozo napi havazás miatt bokáig
tocsogtunk a sárban, de inkább kellemesen hutött, nem
volt ellenünkre. Útközben hegyeket, a tavon fürdozo
kacsákat fotóztuk és így értük
el a hidat 1 óra alatt. Innen már nehezebb terep következett
és mintegy 2.45 óránkba került a Confluencia
elérése. Mondhatni összkomfortos kempinget találtunk:
csõbõl folyó víz (iható), WC, sok-sok
sátorhely, no és persze az ellenõrzõ személyzet.
Itt is aláírattuk a papírokat és ejtõztünk
kicsit a sátorban. Ekkor már határozottan látszott
naptejünk veresége a nappal szemben. Aminket csak ért
a Nap, rákvörössé sült. Barnának estére
csúnyán felhólyagosodott a kézfeje, ráadásul
szegény még mindig küzdött a hányingerrel.
Lehet, hogy az antibiotikum hatása?! – Santiagóból
jövet mondta, hogy kezd kicsit köhögni és a nyakán
lévo nyirokcsomókat tapogatva enyhe fájdalmat érzett.
Gondoltam otthon influenza járvány volt kialakulóban,
azt hozhatta magával. Szóval erre szedetem vele Klacidot
(antibiotikum), de hogy tényleg kellett-e neki?? Másnap
kiderült, hogy a zsák nyomta meg a nyakát, de biztos
ami biztos, szedje még az orvosságot…
Mivel még korán volt, elindultam a Plaza Francia felé
egy kis kirándulásra. Kb. 200-300 métert emelkedtem,
mikor meguntam, no meg már 5 óra körül járt
és egy fürdõt is akartam venni a felfelé jövet
talált kis patakban. Ez a fürdés volt a anap fénypontja!
Este könnyu vacsora, semmi hegyi rosszullét és alvás.
( min/max homéro max. 46C-t rögzített ma)
Mintha a pokol tüzén forgatott volna Lucifer szakácsa,
úgy égett mindenünk. Szörnyu éjszaka volt!
2003.01.24.
Reggel azért 8-ig elhúztuk az alvást és 9.35-kor
indultunk a Plaza Franciahoz akklimatizációs túrára.
Ha valaki ugyan ezt az utat választja, ajánlom, hogy mikor
felér egy nagy síkságra, száraz idoben azon
haladjon végig. I elvétettük és a bal oldali
kis gerincen rodeóztunk végig. 12 óra körül
egy kis dombteton álltunk, ahonnan csak lefelé vitt az út,
de a Plaza Francianak nyomát sem találtuk, viszont fantasztikus
kép tárult elénk. A DÉLI FAL!!! Csak találgatni
tudtunk merre is lehetne mászni, de semmi biztosat nem találtunk
rajta.
Mivel mindketten hányingerrel küzködtünk –
én a teára fogtam, mert rögtön utána roskadtam
össze - , itt aludtunk egyet. Barna úgy ahogy volt összegömbölyödött
a földön, én kis árnyékot építettem
egy szikla tövében és bebújtam aludni. Forgolódta
kicsit és éa hamarosan a melegnél már csak
a büdös lett elviselhetetlenebb. Egy WC-helyre feküdtem…
A köveket lökdösve 3 „bombára” leltem,
de lustaságom (gyengeségem?) miatt inkább kovel fedtem
oket és aludtam tovább. Hatalmas dörgésre ébredtem.
A Déli falon dübörgött le nagy zajjal a hó
lavina, ahol éppen a legjobb mászó utat véltük
felfedezni.
Csendes sziesztánk alatt többen is odajöttek érdeklodni,
hogy hol találják a Plaza Franciat, de mi sem tudtuk. 2
óra piheno után látván ,hogy többen is
tovább mentek, mi is utánuk indultunk. Úgy fél
óra múlva mindenkit elhagyva szembe találkoztunk
egyik Cseh ismerõssel –lent beszéltem vele a Gemma
sátor fellelhetõségérõl ( www.gemma.cz
)- és mondta, hogy még úgy fél óra,
de a vége elég veszélyes, omlós. Több
se kellett nekünk, ezért nem fárasszuk magunkat, meg
korábban egy Francia ismerõs is említette - mendozai
buszon beszélgettünk vele - hogy nem látott ott sátrakat,
hát mi is visszafordultunk. Visszafelé már az Arab
ismerõsöknek - P. Del Incaban fordítottak nekünk
- már saját tapasztalatunkként meséltük
az út végi szörnyû nehézségeket,
és hogy semmi értelme tovább menni.
A nagy síkságot elhagyva lefelé néhol futottunk,
nagyon jól éreztük magunkat. A kis patakocskánál
ismét vettem egy finom fürdõt, mielõtt a táborba
értünk. Mint a Messiást, úgy vártuk a
19 órai naplementét! Ma 36C-os csúcsmeleget mértünk,
végig kabátaban párolódtunk, csakhogy ne érjenek
a perzselõ napsugarak. Ki is élveztük a kellemes hüvöset,
még ha percenkétt zuhant is 1 C-kal úgy 6 C-ig. Éjszaka
is csak -1-2 C lehetett, kis talajmenti fagy. Másnapra is várható
nagy hõségbõl kiindulva elterveztük az 5-ös
kelést, így 5.20-ra húztam órámat.Hmmm.
Máris kezdõdött a magashegyi betegség?
2003.01.25.
6.17-kor keltünk. Tempós reggeli és pakolás,
7.50-kor indultunk is. A táborból jól látható
emelkedõn bõséges reggelink szinte felrepített,
majd 200m szintet hagyva magunk mögött, hogy egy széles
fennsík szerû völgybe érve megkezdhessük
hosszú menetelésünket. Amíg szem ellát,
kavicstenger... Egy izraeli srác (Ulri) tovább keserített,
mondván soká ilyen lesz, a végén lesz kisebb
emelkedõ. Érzékeny búcsú tõle
és begyújtottuk rakétáinkat. 5-6 km/h alá
nem adtuk, fantasztikus erõben voltunk! Barni idõvel megelégelte,
lassított, én elszállt aggyal vágtattam tovább.
10.17-kor értem arra a helyre, ahol a síkság összeszûkült.
Túljutva rajta messze távol sorstársat véltem
felfedezni, hátt arrafelé vettem az irányt, gondoltam
az a helyes irány, mivel már rég nem az ösvényen
haladta, valahol elkveredtem. Egy kedves "néni" volt
a sorstárs, aki bizony megmászta az Aconcaguát! Mulasra
3 órát tippelt, de ezzel a tempóvan 2 alatt is meglesz,
bíztatott. Hálás "Grácias!"-szal
búcsúztam. Õsvényt azonban továbbra
sem találtam, de egy-egy lábnyom tovább bíztatott.
Hátranézve Barnát keresve meghökkentem, egész
hadsereg üldözött, de vagy 10 szamár biztos!
-No! - gondoltam
- Engen azért sem kaptok el! - és belehúztam, már-már
lobogó hajjal.
Legnagyobb megdöbbenésemre pár perccl késõbb
hátranézve senkit sem láttam. Megelégedett
mosollyal ügettem tovább, pedig enm csoda történt,
mindössze letértem a helyes útról, bele az egyre
jobban áradó gleccserfolyó túlpartjára.
Hát igen. Ha nem csak a lábam elé figyeltem volna,
észrevehettem volna a nagy sziklát, ahol jobbra felkapaszkodtak
üldözõim. Amint tanácstalankodtam, szerencsére
észrevettem magasan, balra fent ballagó szamarakat. Át
a folyón, fel a meredek hólejtõn az ösvényig.
Szemem majd kiugrot, de felérve vállon veregettem magam,
mert így kevesbb szintet kellett másznom. Ha követem
az ösvényt, sok hullámon átkelek, így
meg csak egy piszkosul meredek! Viszont legközelebb tutira az ösvényt
választom! Reggel Ulri említette azt a kis emelkedõt.
Bárhogy kerestem, sehol sem találtam. Tüdõm
a porban, sziven a torkomban. 4 újabb szamárcsapat hagyott
el. Az egyik békésen cammogó brigáddal próbáltam
lépést tartani, de mindhiába, pár perc múlva
minden szelelõ nyílásomon próbáltam
levegõt szippantani, mégis egyre távolodtak. Hosszú
szerpentinezés után kis domb mögül kibukkanva
embereket, sátrakat, kõházat pillantottam meg. Majd
elsírtam magam! Hát mégis csak odaérek végre?
10 perc múlva tényleg elsírtam magam. A sátrak
nagy kövek voltak, az épület már csak romjaiban
emlékeztet régi fess múltjára, az emberek
meg elindultak felfelé valami szörnyû kaptatón.
A háznál leroskadtam kis energiát gyûjteni,
majd "nekiszaladta" a kaptatónak. 20 percembe került,
de leküzdöttem! Fent egy Argentin srác figyelmezetett,
hogy a következõ elágazásnál balra forduljak,
meg hogy még 40 perc, 1 óra a Mulas. Valóban kétfelé
ágazott az út, a szamarak nyomai balra vezettek, de több
embert is láttam a jobb oldali ösvényen (igaz fõleg
katonák), engedtem a tömeg akaratának, jobbra fordultam.
1/2 óra múlva kövekkel kirakott ösvényre
értem.
-Igen, ez az! Így kell kinézni egy alaptábori befutónak!
- örvendeztem magamnak és fokoztam kicsit szörnyû
lassú cammogásomon. Az út végén 2 nagy
expedíciós sátrat találtam, ahol éppen
ebédet sütöttek, fõztek.
- Itt valami nem stimmel - gondoltam és érdeklõdtem.
- Plaza de Mulas?
Kiskölyök jött segítségemre, 10 m-rel odébb
vitt és mutatta:
- Itt le, oda fel a gerincre, azon jobbra és ott van a tábort.
- mutatott a távolba. És valóban. Ekkor pillantottam
meg a tarka-barka sátorkavalkádot.
12.51-kor dobtam le zsákomat a parkõrsátor elõtt.
5 óra gyaloglás. Itt is bekegyeztek, és kérdésemre,
hogy hol találok ivóvizet, kicsit értetlenkedve mutatott
felfelé, hogy ott van a csap. Ahogy kilépek a sátorból
hallo amint társainak beszél:
- ... UNGRYA...aqua... - és nagyot nevetnek.
A tábort körbejárva megértettem. Itt nem volt
olyan "slagos" vízvételi lehetõség,
mint a Clonfuenciában. 5 USD-ért zuhanyozhattam volna, de
vizet csak hóból olvaszthatam, ha találtam, mert
esetleg napok óta nem esett esõ és minden leolvadt
vagy koszos - vagy a tábor melletti gleccserpatakból meríthettem,
de ezt mindenképpen fertõtleníteni kell!!! Igaz van
két kisebb tó a tábor mellett, de azokat nem átfolyó
víz táplálja, így érdektelenül
mentem el mellettük.
A 36 C-os meleg és ahosszú gyaloglás teljesen lemerített,
nem volt kedvem sokat nézelõdni, az elsõ alkalmas
helyen elvertem a sátrat és beledõltem. 2 óra
múlva érkezett meg Barna. Mesélte, hogy Õ
inkább lent a romos háznál aludt egy órát,
de most sem tagadta meg a pihenést. Estig feküdtünk.
Barna sikeresen rátalált a csíkszeredai mászókra,
tõlünk 5 m-re sátraztak. 3 nappal elõttünk
léptek be a parkba, ma már felvittek egy adag felszerelést,
holnap pihenés gyanánt felsétálnak a Canadáig
(4900m), maj 2 nap múlva eflköltöznek a Nidohoz (5300m).
Tetszett nekünk is ez a menetrend, d holnap inkább csak velük
sétálunk, nem cipekedünk. Beszélgetés
után fürödtem egyet a patakban (na ebbõl igyunk?),
kimostam nem igazán friss illatú ruháimat, és
frissen üdén ájultam be a sátorba. A Nap 20.45-kor
ment le, 5 perc múlva megfagyott a frissen mosott pólóm,
de a sátorban továbbra sem ment 1 C alá a hõmérséklet
(éjszaka szenvedtünk is a -20-as hálózsákokban).
2003.01.26.
Reggel 9.30-kor a felkelõ nap elsõ sugarai csalogattak ki
a sátorból, csíki barátaink meg is róttak
lustaságunkért, de persze ezt így terveztük...
12.05-kor indultunk a Canadához. Szép koótosan haladtunk,
bár szemlátomást a leggyorsabb partit követtük,
s így 40 perc alatt értük el a 4600m körüli
sziklacsoportot. A korábban induló csíki barátaink
békésen pihengettek itt, tõlük kaptuk e magassági
adatot. Kicsit beszélgettünk, s kaptuk a felvilágosítást,
hogy lent a Mulasban ingyen vizsgál a doki, méri a vörösvértest
számot, pulzust, majd ezek alapján tanácsot ad. Meséltek
a Román expedíciós csapatról, hogy miféle
emberek vannak közöttük, hogy Dávid a vezetõjük
mennyire únja már ezt a fel-le mászkálást,
stb.. Kipihenve indultunk tovább felfelé korábbi
tempónkban. Rövid szerpentinezés után megúntam
a sok tekergést és nekivágtam egy direkt útnak,
egyenesen fel a Canadához. Be is jött, mert vagy 20 perccel
Barna elõtt értem fel. A csíkiek ismét megróttak,
de most éppen nem a lustaságunk miatt. Nekik azt mondta
a doki, hogy "Azért van a szerpentin, hogy szép lassan
azon menjünk fel!". Fotózkodás, naplóírás
(2 óra pihenés) után már fejfájással
indultunk lefelé. Barnának elöl fájt a homlokánál,
nekem hátul a tarkóm. Mintha hímestojáson
járnánk, olyan óvatosan lépkedtünk nehogy
rázkódjon a fejünk. Nem gondoltam, hogy ilyen fájdalmas
lez ez a rekorddöntés, ugyan is ez a 4900m volt mindkettõnk
magassági csúcsa! Jó 3 óra fekvés után
kezdett múlni mindkettõnk fejfájása, finom
vacsoránkat már jóízûen ettük meg
minden fájdalom nélkül. Megbeszéltük, ha
reggel nem lesz gondunk, megyünk a Nidohoz (5300m).
2003.01.27.
Szörnyû éjszaka után - nagyon rosszul aludtam,
minden hülyeséget álmodtam - ébredtem, de legalább
nem fájt a fejem (Barnáé sem). 8 órai indulást
terveztünk, de Zoli szerint amíg nem süt a nap hideg
hideg van és rossz a tüdõnek ez a száraz hideg,
õk biza 10-ig nem indulnak. Mivel indulás elõtt a
dokival szerettünk volna értekezni, Õ meg csak 9-tõl
rendelt, mi is vártunk. Érdemes is volt, mert kaptunk némi
bíztatást:: Barnának 72/90-et, nekem 82/72-t mértek
(vörösvértest/pulzus). Állítólag
70 vörösv. fölött már mehetünk felfelé,
90 fölött meg már csak a Yetik vannak. Megnyugodtam.
9.41-kor indulás.A 15-18 kg-os zsák zsák meglehetõs
visszahúzó erõnek bizonyult, de így is felértem
11.34-re a Canada-hoz. Felpakoltam a tegnapi kb. 5kg-nyi felszerelést,
integettem barnának nehogy ide jöjjön, mert ez kerülõ,
viszem én a terhet. 11.43-kor tovább indultam. Minden lépés
új rekord!!! Sokszor csak ez hajtott. Lassan megint elkezdett fájni
a fejem, igaz csak mikor megálltam, tehát nem szabad megállni,
és úgy 5000m-ig semmi gond nem volt. Innen viszont egyre
gyakrabban kellett megállnom. Próbáltam lassan lépni,
kicsiket, de hiába, rohamosan merültek elemeim. Confluencia
óta mindig kabátabn jártunk, eddig napvédõ
és árnyékadóként szolgált, most
márr állig húzott zipzárral is vacogtam. Kemény
4 óra csoszogás után 13.37-re értem fel a
Nido-hoz (5300m). Terepszemlét tartottam, mondtam a Románoknak,
hogy jön a két srác, majd egy nagy szikla tövébe
kiraktam a sok elemózyiát, letakartam ponyvával és
lefeküdtem Barnára várva. Nagyon elfáradtam.
Úgy gondoltam 1-2 óra múlva ér fel, de 1 óra
elteltével keztem aggódni, gondoltam elé megyek,
de nem volt hozzá lelki erõm, felkelni, lemenni és
megint vissza. Szerencsére. 10 perc múlva megérkezett
hozzám hasonló csoszogással. Neki is fájt
a feje (az elmúlt egy órában egyre fokozódott
fejfájásom). Szegény akadozva beszélt, monta
úgy 5100-tól szúr a tüdeje. Ez kissé
lehangolt, de fel is pörgetett.
-"Gyorsan pakoljunk ki és húzzunk lefelé!"
- egyeztünk meg.
Lényegesen gyorsabb volt mint felfelé, de nem ment könnyen.
Azt hittük lefutunk és kész, de szörnyú
fejfájásunk mellet a fáradtság is lassított,
csak sétáltunk. A Canada magasságában kénytelenek
voltunk megállni pihenni. A reggel óta tartó émelygés
sem akart múlni, reggeliere is csak egy kiflit ettem, már
nagyon untam ezt a napot. Barna is egyre lassult, elõre is engedett
hátha úgy majd húzom, de ez nem pótolhatta
fáradtságát, lemaradt. 16.30-kor dõltem be
félholtan a sátorba. Moccanni sem bírtunk szörnyû
fejfájásunktól, egymást tanítgattuk
hogyan forduljunk, hogyan vegyük a levegõt, de nem akart múlni
szenvedésünk.
3-4 óra elteltével kezdett enyhülni fejfájásom,
Barninak továbbra sem akart enyhülni, ennek ellenére
Õ tuszkolta belém a vacsora levest. Mint reggel kiderült
másodikat is evett volna, mert éjszaka müzlijét
volt kénytelen elmajszolni maró éhségében
(Hát igen. A gyomra azóta is ilyen jó. A Lenin csúcson
tüdõgyulladása mellett is megette volna a sátorvasat
is...).
2003.01.28.
Tegnap egyértelmûvé vált, hogy a mai nap a
semmittevésé lesz.Ismét a felkelõ nap csalogatott,
no meg az éjszaka kortyolgatott liter folyadék toszogatott
ki sátrunkból. Valami isteni finom krumplipüré
uáni szieszta közben mintha románhangokat hallanánk.
Zoli jött vissza a Nidobol egy csapattárssal. Szegény
Zoli hajnali 3-kor szörnyû köhögõrohammal
ébredt, a feje is fájt, kénytelen volt lejönni
ezzel a társával, aki már két napja fent aludt,
most mégis szintén rosszullett. Mesélték,
hogy a Berlinbõl (5800m) nekifutott egy csapat a csúcsnak,
de az utolsõ emelkedõnél (Canaletta) elfogyott minden
erejük, hideg is volt az éjszaka, rosszula aludtak, kénytelenek
voltak visszafordulni.
Barna még mindig fejfájásra panaszkodott, ez némi
aggodalommal töltött el. Gondolatban elmerült kettéválásunk
lehetõsége, de csak egy fõzõt hoztunk... inkább
a mérsékelt iram mellett döntöttünk, idõnk
volt még bõven. Kezdtek elõjönni az étkezési
hiányosságok, az otthoni ízek utáni vágy,
nem csak ezek a vacak ízesítõk, plussz és
édesség. Ami nagyon hiányzik: hagyma, szalonna, savanyúság,
gyümölcs. Most sajnáltam Orosi barátom otthonmaradását,
Õ biztos nem felejtette volna el ezeket! No meg hogy kimarad e
sok-sok élménybõl!
Délután megint megmérettük magunkat: Barna 77/90,
én 84/55. Bíztató, egyre jobbak vagyunk!!! Viszont
a napi 3l folyadékot keveselték, mert hogy így kiszárad
a torkunk. De ki az ördög bír annyit inni?! Fejfájásunk
felõl is érdeklõdtünk, de megnyugtattak minket,
elég csak aszpirint szedni: napi 1-3 még elmegy. Vidáman
hajbókolva kihátráltunk és a kellemes napsütésben
átsétáltunk a Mulas fogadóba. Kívülrõl
semmi különös, de belül nagyon otthonos. A földszinten
minden teleaggatva ittjárt (elvileg csúcsot mászott)
emberek által aláírt emlékeivel: pólók,
zászlók, törölközõk, érzéki
nõi bugyik, rossz bakancsok, stb.. Román ismerõsein
zászlajára is rálelt Barna, csak Magyar feliratot
nem találtunk, pedig már sokan jártak fönn.
Kicsit üldöglétünk az ebédlõben, élveztük
az otthonos meleget, a kártyázók vidám hangulatát,
majd ráunva e semmittevésre visszasétáltunk
sátrunkhoz vacsorát fõzni. Éppen belapátoltuk
levesünket, mikor Zoli szalonnát és hagymát
kínált fel folytatásnak. Mint éhes rókakölykök
lúdat hozó apjukra, vetettük rá magunkat.Mennyei
ízek! Hmmm...Tudtam, hogy nem bírom ezt a zsírszalonnát,
de nem tudtam ellenállni. Persze egész éjszaka szenvedtem,
de megérte. Ráadásként még idõszakos
klausztrofóbiám is elõjött kazánként
fûtõ hálózsákomban. Barni is kínlódott
szalonnával tömött gyomrával, hajnalig egymás
forgolódását hallgattuk.
2003.01.29.
Ennek ellenére nem siettük el a felkelést, komótosan
készülõdtünk és alapos zsákmérlegelés,
súlyminimalizálás után 13 órakor elindultunk.
FELFELÉ. A reggeli spagetti tovább terhelte gyomromat, ismét
émelyegve indultam neki az alig 2km-es útnak.Teknõcöknek
is szégyenletes sebességünk ellenére csak sikerült
1-2 embert megelõzni 2 óra.20p-es küzdelmünk alatt
4900m-es táborunkig. Rövid terepszemle, gyors sátorverés
után én el is dõltem a sátorban. Rosszul éreztem
magam, nem úgy mint Barna, aki teljesen rendbejött! Vacsorát
fõzött, kifutott naplementét fotózni, vizet
hozott, teát fõzött, szóval tett-vett. Meg is
rótt mikor este 8-kor is csak feküdtem és csak írtam
hányatott sorsú önéletrajzomat. Daedalont és
hasfogót vettem be. Éjszak ha már aludni nem tudtam,
kísérleteztem: néztem hogyan vonzza karszõrzetemet
a sátorlap, majd hirtelen megdörzsölve nagyokat szikráztam.
Reggel meg is egyeztünk Barnival, hogy egyszerre nem finghatunk,
mert belobban a sátor!
2003.01.30.
No az a reggel 9 órakor volt. Mindig úgy sajnáltam
szegény hegyászókat! :) Ma is legalább 2 órát
kell gyalogolnunk, iagz micsodsa körülmények között!
1/2 12-re valahogy sikerült összepakolnunk és a középmezõnyben
elindulni. Lentrõl a Mulasból komoly tömeg tartott
felfelé, félõ volt, hogy nem lesz elég jó
sátrohely, hát belehúztunk. Volt mikor sikerült
a másik lábunk elé lépni, de inkább
a percenkénti 5 méter! Úgy 5200m-ig tartottuk ezt
az iramot, ahol észrevettem egy kb. 10 fõs csapatot, akik
potenciális veszélyt jelentettek sátorhelyünkre,
hát megnyújtottam lépteimet jó 3cm-rel. A
tábor elõtt 5m-rel elõztem meg õket, de kár
volt ez a nagy hajsza, mert akár 50 sátornak is volt itt
még hely. 10 perc múlva Barnival már építettük
is kis fészkünket: gereblyézés, nagyob kövek
szétdobálása majd vissza, aztán jhetett a
sátorállítás. Szélúrnak nagyon
tetszhetett Nanoq sátrunk, mert minduntalan megakart lépni
vele. Harmadszorra sikerült felállítani, mikor az egyik
rúd kiszakította az anyagot. Jöhett a varrás.
Aztán kiderült, hogy az egyik, belsõ anyagot tartó,
gyûrû eltörött. Aztán kiderült, hogy
ebben a nagy szélben nem árt odabent a viharkabát,
mintha nem is lenne sátor.Aztán kiderült, hogy hasmenésem
még mindig nem múlt el és fantasztikus sebességgel
lehet feltépni az zipzárakat. Zoli is feljött ma, megmutatta
hol találunk vizet - sátrunktúl úgy 80m-re
egy kis tavacska jegét feltörték, abból lehetett
meríteni-. Egész nap csorogtt a nyálunk tervezett
bablevesünk után, végre nekiláthattunk! Konzervbabunkat
felbontva meglepetten láttuk, hogy lencse van benne. A zacskós
levesport lenthagytuk, legközelebbi íz a grízgombóc
volt. ugyan már, kicsire enm adunk! Szóval Babgulyás
a'la Acocagua: végy 7dl gleccservizet a WC mellõl, végy
1cs grízgombóclevest és 1 doboz lencsét. Mindezt
öntsd a forrásban lévõ vízbe, vedd eb
a hányás ellenei gyógyszert, fénysebességgel
lapátold be és 1 órán át feküdj
mozdulatlanul. Ha elmúlt a gyógyszer hatása, végy
be mégegyet.
Este flé enyhe fejfájás is elõvett minket,
de nem is ez volt a gond, hanem az éjszaka! Orkán erejû
szél tépte a sátrat, csikart a vacsora, kint zörögtek
a zacskók. Tökéletesen vizsgázott szél
ellen a sátor, nem úgy mint a torkom. Óránként
kellett innom, úgyégett a szárazságtól.
Ilyenkor többször is hallottam, amint Barna feltépi hálózsákja
zipzárát és mint vízalól felbukkanó
gyöngyhalász kapkod levegõ után. Itt már
szabad levegõn is kevés az oxigén, nem még
a zsák mélyén!
2003.02.01.
Éjszaka mindössze -8 C-t mértünk 2 órától
óránként néztem az idõt, már
nagyon várta hogy virradjon. Amint kisütött, bent kellemes
(7 C) meleg lett, csak a szél nem akart csendesedni. 10 órakor
Zoli hozott "újságot": Egy temesvári srác
megmászta a csúcsot. Berlintõl az Independenciáig
3-3,5 óra, onnan még további 3 óra a csúcs
konditól függõen. Szegény végighányta
az utat, enni-inni nem bírt. No és szerinte a Berlin nem
olyan szeles, mint itt lent.12.05-kor indultunk neki a Berlin "falának"
hármasban.2-3 órát jósoltak, de Zolival akartunk
tartani, bármennyi idõ is lesz. Aztán átterveztük.
Zoli nagyon felpakot, túl lassan halad, így engedelmével
elcammogtunk mellette, s 1.40 óra alatt értünk fel.
Bár nem volt nagy az iram, mégis megéreztük
az 5800m-es magasságot. Józsi reggel bíztatott minket,
hogy Õ holnap nekivág a csúcsnak a Nidobol, tartsunk
vele! Elgondolkodtunk rajta, de most egyértelmûvé
vált az idõpont koraisága, pedig zsákunk alig
8kg-ot nyomott. Fél óra vacogás után jobbnak
láttuk visza indulni. Hamar találkoztunk Zolival és
boldogan vittük az örömhírt:
-Van fent egy ház, nincs még tele! Ha igyekszel, házban
alhatsz!
-Majd meglátom. Lehet, hogy lemegyek a Mulasba feltöltõdni,
kicsit gyengének érzem magam. Úgyis itt lesz minden
cuccom, zsebre tett kézzel vígan felsétálok
1 nap alatt. Majd meglátom. - s mosolyogva tovább araszolt.
30-40 perc alatt lefutottunk, s Barna rögtön fõzni kezdett,
két napja vasszeget is megenné, állandóan
éhes, én meg alig bíro valamit magamba tuszkolni,
és még szûnni nem akaró hasmenés is
kínoz. Ma már 3 Immódiumnál tartok, de semmi
hatása.
Folytatás következik...