Großglockner
'a la Studl-grat

Csõri Csaba
Gudella Antal
Maku László
Miklósi Mária

2001.06.

A túránkat úgy foglalhatnám össze, hogy: Jöttünk, másztunk, gyõztünk!
Indulás elõtti napokban szorgosan nézegettük a „NET”-et, hogy mit mondanak az idõjárásról, de semmi jó hírrel nem szolgáltak, ráadásul a Csapat sem jött össze. A „szeretett” mászópárom (Orosi Z.)sem tudott jönni családi okok miatt, így egy régi-régi évfolyamtársamat kerestem meg, aki kissé vonakodva az idõjárás miatt, de kötélnek állt.
Lényeg a lényeg, pénteken este elindultunk és szombat hajnali 4-re érkeztünk meg a Luckner haushoz.
-„8-ig alszunk.” –szólt Anti, persze 9 lett belõle. Kaja, pakolás, aztán neki a jól ismert kapaszkodónak. Ekkorra már a turisták és a felhõk is elkezdtek gyülekezni. A Glockner persze nem látszott, teljes köd fedte, de ez minket nem rettentett el.
Úgy 12.45-re értünk fel a Stüdl házhoz egy busznyi Szlovák kíséretében. Lent a Luckner hüttenél elképedve néztük mázsás terhünk alatt rogyadozva, amint felvonó viszi a gazdagabb régió cuccát felfelé, míg õk egy szál semmivel vígan szaladnak utána.
½ óra pihi után továbbindultuk szálláshelyünk felé, valahová a gleccserre. Úgy fél órányira a gleccser szélétõl, tökéletes sátorhelyet találtunk a gerinc tövénél, egy teknõben. Víz is folyt, akár még zuhanyozhattunk is volna (brrr….). Én azt hittem szélvédett hely lesz, de ez gyorsan megcáfolódott. Gyors sátorverés, aztán jöhet a vacsi. Az a piszok Orosi nem adta vissza a fõzõmet, így Csabival kettõnknek van 2 napra egy kicsi palack gáz. Eszem a vagdalthúst kenyérrel… Este aztán beindult az égi háború. Áldott legyen a szivetek Sziló-Tonesz, hogy nem az én vacak sátrammal kellet jönnöm! Elõször még mintha jég esett volna, úgy kopogott, aztán elkezdett villogni nekünk. Bizony a villanás és dörrenés között nem telt el 1 mp.!Csabi már szinte biztosra mondta, hogy holnap nem indul el a Studl-graton, de én még bíztam benne.
A kelést hajnali 4-re terveztük de szitáló köd és szélzúgás ébresztett. A rosszidõ még mindig tartott. Ki az a lökött, aki ilyen idõben felkel?! Tehát 8-kor keltünk. Amint kiléptem a sátorból látom, hogy egy 7 fõs csapat összekötve próbálja elérni a beszállást, de mit keresnek a gerincen?! Amatõrök! (Bár csendben megjegyzem tavaly mi is elkövettük ezt a hibát.)Tényleg nem volt profi csapat, mert ½ óra alatt nyomtak le úgy 100 métert vízszintes terepen.
Gyors reggeli, Csabi megy a normál útra, engem meg Antiék nagylelkuen bevesznek harmadiknak. Hálás köszönet.
Na a szláv ajkú csapatot sikerült 9.50 körül befognunk a beszállásnál. Kicsit elbogarásztak ott elottünk, mert min. 30 percet toporogtunk egyhelyben, bár így legalább sikerült elvégeznem egy kis súlycsökkento gyakorlatot egy keskeny párkányon guggolva. Ajánlom mindenkinek. Miután végre elindultunk, laza tempóban haladtunk az elottünk járók után. Kicsit lassú is volt, Antit elozésre sarkalltam, ami nem volt egyszeru, mutatvány, mert népcsoportukhoz méltóan inkább lerúgnak a hegyrol, minthogy elengedjenek. Szóval vagy 20-30 méteren át kerülgettük egymást, összegabalyodtak a kötelek, ment az anyázás, de mi nyertünk. Aztán már nem volt megállás! Úgy fél távon cseréltem Antival, én mentem elol. Átvettem minden cuccot, aztán uzsgyi! No nem eszik olyan forrón a kását! Mivel már másztunk vagy 2 órája, meg kitettebb, mászósabb részek következtek, na meg néha kitértem az útból nehezítés képen, szegény Marcsi kicsit lassult, de jött bátran. Minden elismerésem az Övé! Eloször volt a lábán hágóvas (ami rendszeresen leesett), na meg 2 hónapja kezdte a mászást!!!
Egyszer csak egy kényes traverz után megpillantottam a csúcskeresztet napfényben tündökölve! Fantasztikus érzés volt. Úgy szaladtam volna felé, mint éhes kutya a húsos tálhoz, de ott volt rajtam a „lánc”. 14.22-re értünk fel gyönyöru napsütésben, hogy a csúcs névhez méltó legyen. Határtalanul boldogok voltunk. Megettük a csúcs csokit, kis tea, videózás aztán indulás lefelé a normál úton.