2001.06.
A túránkat úgy foglalhatnám össze, hogy:
Jöttünk, másztunk, gyõztünk!
Indulás elõtti napokban szorgosan nézegettük
a „NET”-et, hogy mit mondanak az idõjárásról,
de semmi jó hírrel nem szolgáltak, ráadásul
a Csapat sem jött össze. A „szeretett” mászópárom
(Orosi Z.)sem tudott jönni családi okok miatt, így
egy régi-régi évfolyamtársamat kerestem meg,
aki kissé vonakodva az idõjárás miatt, de
kötélnek állt.
Lényeg a lényeg, pénteken este elindultunk és
szombat hajnali 4-re érkeztünk meg a Luckner haushoz.
-„8-ig alszunk.” –szólt Anti, persze 9 lett belõle.
Kaja, pakolás, aztán neki a jól ismert kapaszkodónak.
Ekkorra már a turisták és a felhõk is elkezdtek
gyülekezni. A Glockner persze nem látszott, teljes köd
fedte, de ez minket nem rettentett el.
Úgy 12.45-re értünk fel a Stüdl házhoz
egy busznyi Szlovák kíséretében. Lent a Luckner
hüttenél elképedve néztük mázsás
terhünk alatt rogyadozva, amint felvonó viszi a gazdagabb
régió cuccát felfelé, míg õk
egy szál semmivel vígan szaladnak utána.
½ óra pihi után továbbindultuk szálláshelyünk
felé, valahová a gleccserre. Úgy fél órányira
a gleccser szélétõl, tökéletes sátorhelyet
találtunk a gerinc tövénél, egy teknõben.
Víz is folyt, akár még zuhanyozhattunk is volna (brrr….).
Én azt hittem szélvédett hely lesz, de ez gyorsan
megcáfolódott. Gyors sátorverés, aztán
jöhet a vacsi. Az a piszok Orosi nem adta vissza a fõzõmet,
így Csabival kettõnknek van 2 napra egy kicsi palack gáz.
Eszem a vagdalthúst kenyérrel… Este aztán beindult
az égi háború. Áldott legyen a szivetek Sziló-Tonesz,
hogy nem az én vacak sátrammal kellet jönnöm!
Elõször még mintha jég esett volna, úgy
kopogott, aztán elkezdett villogni nekünk. Bizony a villanás
és dörrenés között nem telt el 1 mp.!Csabi
már szinte biztosra mondta, hogy holnap nem indul el a Studl-graton,
de én még bíztam benne.
A kelést hajnali 4-re terveztük de szitáló köd
és szélzúgás ébresztett. A rosszidõ
még mindig tartott. Ki az a lökött, aki ilyen idõben
felkel?! Tehát 8-kor keltünk. Amint kiléptem a sátorból
látom, hogy egy 7 fõs csapat összekötve próbálja
elérni a beszállást, de mit keresnek a gerincen?!
Amatõrök! (Bár csendben megjegyzem tavaly mi is elkövettük
ezt a hibát.)Tényleg nem volt profi csapat, mert ½
óra alatt nyomtak le úgy 100 métert vízszintes
terepen.
Gyors reggeli, Csabi megy a normál útra, engem meg Antiék
nagylelkuen bevesznek harmadiknak. Hálás köszönet.
Na a szláv ajkú csapatot sikerült 9.50 körül
befognunk a beszállásnál. Kicsit elbogarásztak
ott elottünk, mert min. 30 percet toporogtunk egyhelyben, bár
így legalább sikerült elvégeznem egy kis súlycsökkento
gyakorlatot egy keskeny párkányon guggolva. Ajánlom
mindenkinek. Miután végre elindultunk, laza tempóban
haladtunk az elottünk járók után. Kicsit lassú
is volt, Antit elozésre sarkalltam, ami nem volt egyszeru, mutatvány,
mert népcsoportukhoz méltóan inkább lerúgnak
a hegyrol, minthogy elengedjenek. Szóval vagy 20-30 méteren
át kerülgettük egymást, összegabalyodtak
a kötelek, ment az anyázás, de mi nyertünk. Aztán
már nem volt megállás! Úgy fél távon
cseréltem Antival, én mentem elol. Átvettem minden
cuccot, aztán uzsgyi! No nem eszik olyan forrón a kását!
Mivel már másztunk vagy 2 órája, meg kitettebb,
mászósabb részek következtek, na meg néha
kitértem az útból nehezítés képen,
szegény Marcsi kicsit lassult, de jött bátran. Minden
elismerésem az Övé! Eloször volt a lábán
hágóvas (ami rendszeresen leesett), na meg 2 hónapja
kezdte a mászást!!!
Egyszer csak egy kényes traverz után megpillantottam a csúcskeresztet
napfényben tündökölve! Fantasztikus érzés
volt. Úgy szaladtam volna felé, mint éhes kutya a
húsos tálhoz, de ott volt rajtam a „lánc”.
14.22-re értünk fel gyönyöru napsütésben,
hogy a csúcs névhez méltó legyen. Határtalanul
boldogok voltunk. Megettük a csúcs csokit, kis tea, videózás
aztán indulás lefelé a normál úton.
|